2014. március 26., szerda

Készülnek az utódok és támadják a fészket

Ha igazán hatásvadász címet adtam volna a mai bejegyzésnek, akkor talán ez lehetett volna: Szex és zaklatás - a továbbiakból kiderül, hogy lényegében erről szólt az elmúlt három nap.

Még alig három napja érkeztek meg Halászék, de az új kamera már olyan egyedülálló felvételeket mutatott meg mindazok számára, akik figyelik az élő közvetítést (én sajnos nem tartozom közéjük, mert az elmúlt 3 napban talán, ha 3 percet figyelhettem az élő közvetítést), amilyet korábban hazánkban kevesen láthattak ilyen minőségben.

A mai posztot talán a következő videó is kitöltötte volna kellő tartalommal.

Harc ebédidőben (2014.03.24. 12:10 - 12:20)

A felvétel a 12:10 - 12:20 közötti perceket mutatja be, egy nappal a fészek lakóinak megérkezése után.

Halász (a hím) lábai jelenleg fehérek, Hajnalé pedig szép élénk pirosak, erről fel lehet most ismerni őket. A támadó idegen gólya lábai nem olyan élénk színűek, mint Hajnalé.

A fontosabb pillanatok ebben a komolynak tűnő harcban:
  • a felvétel elején Hajnal a fészekbe ürít, azaz meszeli a fészket;
  • 02:00-tól közösen kelepelnek, kisebb-nagyobb szünetekkel percekig, s közben izgatottan figyelik a fészek környékét, mintha röpködne valami a fészek fölött, s közben egyensúlyoznak a szélben;
  • 05:54 - egy idegen gólya repül a fészekhez, de visszaverik a támadást, így azonnal továbbrepül;
  • 06:34 - felülről támad az idegen, Hajnal nekiugrik, s pár pillanat után Hajnal az egyensúlyát veszti és elrepül, az idegen a fészekben marad;
  • 06:43 - Hajnal visszatér és támad, de a verekedés hevében mindketten leesnek és eltűnnek a látómezőből, Halász marad a fészekben (nem avatkozott bele a harcba);
  • 06:55 - Hajnal tér vissza a fészekre;
  • 07:04 - újra támad az idegen, Hajnal visszatámad, de ezúttal Halász is beszáll a harcba, s a bunyó eldurvul (mindez néha totál közeliben, szinte kitölti a képet egy-egy pillanatban az éppen közelebb repülő gólya);
  • 07:16 - ekkor a csata hevében mindhárman elrepülnek;
  • 07:24 - a bal alsó sarokban egy kerékpáros hölgy látható, aki szemtanúja lehetett a 3 gólya fészek körüli repkedésének és tanácstalanul nézeget körbe;
  • 07:40 - Hajnal visszaérkezik;
  • 07:46 - Halász is visszaszáll a fészekre, de azonnal tovább is repül, mert érkezik újra a támadó, s Hajnallal újra ütik-vágják egymást;
  • 08:04 - Hajnal visszatér a fészekre;
  • 08:09 - az idegen megint próbálkozik, de ezúttal Hajnal elkergeti, a fészekre sem tud leszállni;
  • 08:13 - Halász is visszaérkezik a fészekre, s együtt kelepelnek többször egymás után, s a támadó egy időre nyugton hagyja őket.


Vér nem folyt, pedig az igazán kemény küzdelmekben hullik a toll és vérfoltok is gyakran előfordulnak a fehér tollazaton. Jómagam Spanyolországban, Caceres városában, ahol egy-egy régi templomon akár 20-30 pár gólya is fészkel, többször láttam vérre menő csatákat a költési időszak első heteiben. Általában hazánkban kevesen figyelhetnek meg hasonló harcokat, leginkább azok, akik egy gólyafészek mellett laknak, egy olyan településen, ahol sok fészek van és azok viszonylag közel vannak egymáshoz. A támadások és verekedések ugyanis a fészekért és egy pár megszerzésért megy, s egyértelmű, hogy ahol sűrűn vannak, ott ennek jóval nagyobb az esélye.

Harc a fészekért ::: Spanyolország, Caceres ::: 2010.03.22.

Az idegen gólya zaklatása azóta is tart, sőt celeb gólyáinkat már az RTL Klub is meglátogatta (zaklatta?).

A megérkezésük napjáról írt vasárnapi bejegyzésem (Megérkezett Halász és Hajnal! - és még sokan mások) alapján ugyanis hétfőn az MME honlapjára is írtam egy hírt, amit még aznap felkapott az online média (sokan lehozták, a 444 például egészen jó cikket rittyentett belőle, az [origo] kicsit összekeverte az eredeti cikk információit, házunk tájáról a SZON és a Kelet-Magyarország adott hírt. Utóbbi cikkéhez még hétfőn reggel kerestek meg telefonon, s a nyomtatott újságban is lehozták.

S ahogy mostanság ez lenni szokott, az internetes hírekből másnak lesz a televízióban is hír, így kedden dél körül felhívtak az RTL Klubnak forgató stábtól, hogy menjek ki velük Nagyhalászba, s nyilatkozzak a Híradónak. Sajnos sok dolgom volt, így nem tudtam velük tartani még erre az egy órára sem.

További részletekbe nem bocsátkozom, a helyszíni riport elkészült, s így celeb gólyáink megérkezéséről kedden este az RTL Klub is beszámolt.



De következzen egy sebtében kiválasztott videó az utódok készüléséről is, hiszen azért nagyobb részt erről szólt az elmúlt 3 nap.




S, hogy milyen gyakran történik ez a megérkezésük óta? Meglehetősen gyakran. Szinte állandóan. 

Egyébként, hogy egy kicsit a kulisszák mögé is betekintést engedjek, éppen az elmúlt hetekben kezdett bele egy új szakdolgozónk a 2009. évi nagyhalászi gólyakamera archívumának feldolgozásába, elemzésébe, melynek keretében többek között azt is vizsgálja, hogy mennyit szexelnek a gólyáink. :-)


3 megjegyzés:

Bobojsza írta...

Köszönöm Karcsi, láttam a támadást, mentettem is képet. Jó volt így összességében látni a történéseket.
Hajnal csodásan védte a fészket.

Nagy Károly írta...

Szia Bobojsza!

Szívesen! Ez a kamera tényleg olyan minőségben örökítette meg ezt az érdekes eseményt, amit korábban még nem láthattunk.

Üdv,
Karcsi

Névtelen írta...

a nem normális emberek széthagyják a szemetet, a lüke gólyáink meg beviszik azt a hülye hálót fészekbe. Aztán majd a kicsik belegabalyodnak, belepusztulnak.